Viszont. Az én kisfiam a mai napig igény szerint szopizik, nappal, és éjjel, ezerszer. Az én kicsi fiam nagyon ritkán sír. Az én kicsi fiamat pár napos kora óta hordozom. Kendőben. Az én kicsi fiam magának alakítja a napirendjét, én meg alkalmazkodom hozzá. Az én kicsi fiam mindig jókedvű, és mindig nevet, mindig kiegyesúlyozott, bizalommal teli kis totyogó, aki tudja, hogy mindig számíthat ránk.
Az én kicsi fiammal rengeteg programunk van hétközben. Járunk Kangatréningre, Maminbabára, Babatornára, Ringatóra, Babaúszásra, Baba-mama jógára, Anyabarátnővel és kisfiával kirándulni, játszóházba, játszótérre... És mindenhonnan elkésünk. De ott vagyunk! Élményeket halmozunk. És engem most ez tesz leginkább boldoggá. A többi meg majd alakul.
Ehhez van egy drága párom, aki már elfogadta, hogy egyelőre nem leszek olyan feleség, aki minden este vacsorával várja otthon. (Megjegyzem nem is vagyok még feleség) Ha vacsorával nem is, lelkes napi élménybeszámolóval annál inkább. Aztán együtt csinálunk vacsorát. Hárman. Így élünk mi. És ez nekünk most egyelőre jó így. Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy megadatik.
Persze én is szeretnék majd Olyan feleség is lenni. Talán napról-napra fejlődöm. De sohasem voltam az az ember, aki jól bírja a mókuskerékben. Mindennap ugyanazt, ugyanúgy... Ráadásul ahogy növekszik a kicsi fiam, annál inkább érzem, hogy le kell kötnöm az energiáit. Hogy meg kell töltenem a kicsi kis életét eseményekkel, ingerekkel, élményekkel. Igazi kihívás ez nekem, miközben én is élményekkel telítődöm, és élvezem az anyaság minden percét. Így. Rendhagyó anyaként. Folyt.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése