Az utolsó tavalyi videómban említettem, hogy 2020 nagy változásokat hoz a családunknak. Itt az ideje, hogy többet is eláruljak erről. A páromnak adódott egy lehetősége Amerikában, és mi úgy döntöttünk, hogy vele tartunk, így most egy ideig itt leszünk.
Most először magáról az utazásról szeretnék pár dolgot megosztani veletek, itt: https://youtu.be/TLbiuHFljh4
Majdnem 2 teljes nap utazás, összesen 20,5 óra repülőút, három átszállás, 11 óra időeltolódás menedzselése egy három éves, és egy négy hónapos gyerekkel. Saját tapasztalataim következnek.
Az utazás napján otthoni idő szerint hajnalban keltünk. Mivel hosszabb időre jöttünk, ezért elég sok lett a csomagunk, három bőrönd, amit feladtunk, illetve a mózeskosaras babakocsi testvérfellépővel, ezenkívül egy nagy kézipoggyász, egy Sellei Lilla hátizsák, a nagyobbik fiamnak egy kis hátizsák és egy kis gurulós bőrönd volt a csomagja. A repülőtéren lefóliáztattuk a feladós bőröndöket, és a babakocsit, mint utóbb kiderült nagyon jól tettük.
Az első út Londonig vitt, ami körülbelül két óra repülőút volt. Sejtettük, hogy a nagy még az otthoni idő szerinti, délben, egykor esedékes alvását fogja csak aludni, és mivel hajnalban indult a gép, ezen az úton még teljesen ébren volt, de a kicsi is, mivel ő meg a hajnali kelés miatt a reptérig vezető utat aludta végig. Egyébként csak zárójelben teszem hozzá, hogy a kicsi otthon is mostanában elkezdett rosszabban aludni, egy pár hete sokszor kelt, ezért én már alapból nagyon fáradtan indultam neki az útnak.
A londoni reptéren nagyon kevés időnk volt, késett is a gép, úgyhogy szinte szaladni kellett az amerikai géphez, épphogy egy szendvicset tudtunk venni, de megenni már csak a gépen tudtuk.
Zsúfolásig volt telve a gép, a kézipoggyász bőröndünket csak a bizniszclásson tudták elhelyezni, pedig abban voltak a nagyobbik fiam játékai, amivel terveztük túlélni a 11,5 órás utat. A középső négyes sorban ültünk, a gép hátuljában, az utolsó előtti sorban, hárman, én a kicsivel az ölemben full középen. Annyi mozgásterem volt, hogy semmi. Mellettem Bence, kívül apa. Még pelenkázni is úgy kellett kievéckélnem, mert a mellettem ülő hölgy szerintem magától nem áll volna fel tizenegy órán keresztül. Pedig Vince ezalatt az idő alatt háromszor is telenyomta a mosható pelus eldobós betétjét, amit ez alatt az utazás alatt próbáltam ki, de erről majd lesz egy külön videó.
A repülőút alatt Vince aludt, sokszor keveset, ahogy ő egyébként ezt a hétköznapokban is szokta, Bence viszont az itthoni idő szerint esedékes déli alvásakor aludt másfél órát, majd amikor szintén itthoni idő szerint mentünk bele az éjszakába, elaludt, így összességében a 11,5 órából aludt kb. 6-ot. A maradék időben viszont iszonyú kellemes meglepetésként egész jól elvolt. Meséltünk, rajzoltunk, ettünk. Mivel ő még nem néz mesét egyáltalán, itt sem akartam megtörni. Az ülés háttámlájába szerelt képernyőn csak az utunkat figyelte. Mielőtt elaludt este, közölte, hogy apa, én futkározok. És lenyomott egy 8-10 oda-vissza kört a székek között, és elaludt. Szerintem mostanra értette meg, hogy mi is az a repülés.
Mivel mi egy viszonylag sokat utazó család vagyunk, neki személy szerint ez volt az ötödik repülőútja, köztük két éve, amikor ő másfél volt, egy ugyanilyen hosszú amerikai út is benne volt. Akkori emlékeink, hogy alig bírtuk valahogy lekötni, folyton ment volna, felmászott mindenhova, most egy meglepően értelmes, komoly kis háromévessel utaztunk. Nagyon kellemes meglepetés volt. A mellettem ülő nő, amikor megérkeztünk, csodálkozását fejezte ki, hogy mennyire csendben viselték a gyerekeink az utat… Különösen úgy, hogy a mögöttünk lévő sorban volt egy kisbaba, aki végigsírta az utat, nagyon fárasztó volt.
Istennek hála, az én gyerekeim sosem sírtak a repülő utakon, ami szerintem nagyban a cicinek köszönhető, hiszen Bence is, amíg pici volt, az ölemben utazott, és amikor csak eszébe jutott cicizhetett, ő könnyen el is aludt rajta. Vince viszont inkább csak az esti altatások során alszik el cicin, ezért kicsit tartottam tőle, hogy őt hogy fogom altatni, de úgy tűnik érezte ő is, hogy ez egy merőben más helyzet, mert simán aludt el cicin a repülőn is.
Amikor Los Angelesbe értünk, ottani idő szerint délután volt, ezért elfoglaltuk a szállást, Vince úton-útfélen aludt rajtam a hordozókendőben. Egy batyukendőt, és egy karikást vittem, de végülis csak a karikást használtam. Este hétig kihúztuk, de addigra mindkét gyerek nagyon fáradt volt, Vince vacsora közben cicin, el is aludt, a vállamon vittem fel a szobánkba. Ottani idő szerint éjjel egy órakor keltünk, és már vissza sem tudtunk aludni. A tizenegyórás időeltolódásra való átállásról lesz majd még videó.
Szóval éjjel egykor felkeltünk, valahogy eltöltöttük az időt reggel 10-ig, amikoris indultunk tovább, még egy hat órás repülő várt ránk, amit a gyerekek végigaludtak, Bence is, hiszen hajnal egytől 10.ig volt fenn előtte. Mi viszont, felnőttek már nagyon fáradtak voltunk. Amikor végre leszállt a gép, a párom a gépen felejtette a fényképezőgépet, és már a taxiból fordultunk vissza érte, szerencsére meglett. A negyvenperces autózás után megérkeztünk az itteni lakásunkba, húsz percet kellett várni a kulcsra, a lakás még nem volt kitakarítva. Itteni idő szerint este nyolcra aludt el mindenki. De hogy mikor keltünk? A 11 órás időeltolódásra való átállásról, erről a hosszú folyamatról egy következő videóban fogok beszélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése