Másállapotot a szülészetben!

Nem tudom, hol, és mikor fordult ekkorát a világ. 

Miért csak minden századik szülésélmény pozitív a sok traumatikus szülés mellett?

Miért kerültek ma többségbe az intézményesült, elkórháziasodott, sokszor műtőasztalon kezdődött, és végződött szülések?

Miért nem hagyják méltóságban szülni a nőket?

Miért sürgetik a vajúdó anyákat az orvosok, és miért lebeg a császármetszés fenyegetettsége a szülőszobában, ha bizonyos idő elteltével nincs "eredmény"? 

Miért nem lehet a saját tempónkban vajúdni?

Szükségtelenül miért kell beleavatkozni egy természetes folyamatba? 

Hogyan veszi a bátorságot néhány orvos, hogy a saját időbeosztásához, hétvégéjéhez, munkaszüneti napjához könnyebben igazítható császármetszésre adjon akkor is indokot, ha egyébként sem az anya, sem a magzat egészsége, állapota ezt nem teszi szükségessé? 

Miért lett "divat" a szülésindítás? 

Kinek az érdeke, hogy a kórházi statisztikában sok helyen előkelőbb helyen szerepeljen a császármetszés, megelőzve a természetes szülést? 

Hogyan lett az egykor életmentő, a magzat, vagy az anya életét kockáztató körülmény elhárítására szolgáló műtét, a császármetszés ma már sokszor rutingyakorlat, sőt egyesek által kifejezettem "preferált" szülésforma? 

Miért félnek a nők, asszonyok a szüléstől? 

Miért dönt sok nő szabad akaratából is, hogy inkább választja a hasi műtétet, epidurális érzéstelenítésben, vagy altatásban, mint hogy megélje a természet legnagyobb, - ugyan néha kissé fájdalmas - csodáját? 

Miért gondolja sok nő, hogy a császármetszés biztonságosabb? 

Miért nem elég felkészültek, és tudatosak az anyák életük legmeghatározóbb pillanataiban? 

Miért van csak egyetlenegy barátnőm a szűk környezetemben, és családomban, aki rajtam kivül átélte a szülés, születés csodáját?

Miért van az, hogy sokan egyáltalán nem gondolkodnak el ezeken a dolgokon?

Lehetne még folytatni tovább a kérdések sorát. 2016-ban létrejött egy alulról szerveződő mozgalom, a Másállapotot a szülészetben! A mozgalom szeretné bátorítani az anyákat arra, hogy kiálljanak a jogaikért, és ezen keresztül nyomást gyakoroljanak a rendszerre, a kórházakra, a döntéshozókra. Hogy a kórházi személyzet hagyjon dönteni, és tartsa tiszteletben a jogainkat! Hogy az orvosok lássanak el Bennünket kellő információval, és bánjanak emberségesen velünk. Hogy ne kelljen kiszolgáltatottnak érezni magunkat életünk legszebb pillanataiban! Hogy elkerülhessük a szükségtelen beavatkozásokat! (https://www.nlcafe.hu/csalad/20171207/nem-tudtam-mi-tortenik-velem-csak-azt-hogy-a-babam-nem-eli-tul/)

De a változáshoz kellünk mi is, NŐK. Én sajnos olyan nőt is ismerek, aki önként választotta a műtétet, és utána egyenesen azt nyilatkozta: "szerintem tíz év múlva, már senki nem akar majd természetesen szülni! Annyival jobb, kiszámíthatóbb, és egyszerűbb a programozott császár!" 

Minden együttérzésem azoké a nőké, akiknek nem volt választásuk a szülésük során. Ezzel együtt azt gondolom, hogy soknak lett volna, ha tudott volna róla. Ha az orvosok, szülésznők kellően tájékoztatnának Bennünket. Ha mi is sokkal tudatosabbak lennénk női mivoltunkban. Ha utánajárnánk, hogy mi az ami szükséges, és mi az ami szükségtelen, és kihagyható lenne a szülésünkből. Ha bíznánk magunkban, hogy képesek vagyunk rá, és nem adnánk fel! 

A legnagyobb probléma talán az, hogy elfelejtjük, hogy a szülés képessége a legősibb képességek egyike. Mechanikai, és gyógyszeres tágítás, burokrepesztés, oxitocininfúzió, fájdalomcsillapítás, gátmetszés, császármetszés nélkül. A szülés - beavatás. A szülés lehetőség a bennünk rejlő, hatalmas, ősi, ösztönös női energia megtapasztalására. A szülésre fel lehet, és fel kellene készülni, és fel lehet készíteni a magzatot is!

Én a szerencsések közé tartozom. Aki olvasta a Szülésélményem/születésélményünk című blogbejegyzést, az már tudja ezt. Annak ellenére, hogy kórházban szültem az első gyermekem, annak ellenére, hogy az én fejem fölött is ott lebegett a császár fenyegetettség. Még a szülés reggelén is, az utolsó CTG vizsgálaton is azt mondta a doktornőm, hogy nagyobb esélye van a császármetszésnek, mert sok a magzatvíz, és kisbabám feje szabadon lebeg, nem ékelődött be a szülőcsatornába. De én meg sem hallottam ezt. Azt sem, amikor később, már a szülőszobában, amikor "túl sok idő" telt el a tágulás után, a kitolás előtt megint meglengette a császár lehetőségét. Hála a szülésznőmnek, aki pontosan tisztában volt a szándékommal, aki jókor "avatkozott" bele a folyamatba azzal, hogy testhelyzeteket váltottunk, és mire visszajött a doktornőm, megindult a kitolás. Annak ellenére, hogy a korom miatt, a szemproblémáim miatt, és amiatt, hogy "nagy a baba", és kicsi a medencém nekem is lett volna indokom a császármetszésre. Amikor a szemészorvost kértem, hogy adjon igazolást, hogy szülhetek természetes módon, először nem is értette, azt hitte a császármetszéshez kérek igazolást. Már kezdte volna kitölteni a papírt, amikor mondtam, hogy félreértette. Azt mondta, ilyen igazolást még soha nem kértek tőle, csak azt a másikat. Hát így történt. 

Én boldog vagyok a szülésélményemmel, mert megadatott a természetes - ugyan kórházban történt - apás szülés, gátvédelemben, orvosi beavatkozások, és fájdalomcsillapítás, és érzéstelenítés nélkül, hosszú aranyórával. A köldökzsinórt én vágtam el, amikor már nem pulzált, kisbabám egyből mellre került, még mazgatmázasan, törölközőbe csavarva. Boldog vagyok, mert a szülés során fenntartott önhipnózisban folyamatosan tartottam a kisbabámmal a kapcsolatot, sokkal inkább voltam vele, mint a külső világban. Szóval boldognak, és szerencsésnek tartom magam, amiért így történt, de tudom, hogy ehhez kellettem én is, vagyis a bennem élő NŐ. Aki végig tudta, mit akar, tudatosan készült, és véghez vitte. Ehhez a célhoz kerestem kórházat (János Kórház), orvost, szülésznőt, módszert (Hipnoszülés - www.oromteliszules.hu). És kellett természetesen a Jóisten segedelme, hogy minden rendben menjen.

Petre Veronika, perinatális tanácsadó, akitől a magzatkommunikáció technikáját tanultam, (erről már írtam a Lelki köldökzsinórunk - Beszélgetéseink magzatkorból című blogbejegyzésben) tartott egyszer egy előadást, Ahogy születsz, úgy élsz! címmel. (http://spiritualisanya.blogspot.com/2011/06/ahogy-szuletsz-ugy-elsz.html) Érdemes elolvasni, minden sora elgondolkodtató. Én most csak két dologra térnék ki, a szülés során alkalmazott fájdalomcsillapításra, és a császármetszésre. Idézem. "A gyermek számára ez az első alkalom, amikor anyjával közösen dolgozhat együtt. Amennyiben az anya bódult, vagy érzéstelenítve van, és nem érzi, ahogyan a gyermek áthalad a szülőcsatornán, úgy a gyermek magára hagyatva is érezheti magát. Viszont az anya fájdalomreceptorai a narkózistól függetlenül működnek, de nincs, aki a jelzéseket fogná. Ebben a vészhelyzetben ez még inkább fokozza a baba magára hagyottság érzését, ugyanis baba-mama szellemi kapcsolata folyamatosan fennáll. Továbbá a nő kimaradhat saját szülésélményéből, és így számára nem sikerül a beavatás."

"A császármetszésnél a gondok már a stresszhormonok hiánya miatt kezdenek előtérbe nyomulni. Ugyanis a születés élményéből kimarad a beavatás, és a bizalmi kapcsolat sem jön úgy létre az anyjával. Kísérletekből tudhatjuk, hogy a 4-5 éves nagy gyerekeknél is óriás félelem él, anyjuk távolmaradása miatt. Ezért makacsan ragaszkodnak hozzájuk.A császáros felnőtt általában kitér, nem meri az életcélját élni. Hiszen aki nem tanulta meg hogyan haladjon át szükségen és félelmen, az retteghet a nehéz helyzetektől, és inkább nem vág bele. Megmarad a feladatok, nehézségek elhárításánál, és így idős korában is félős, lépni nem merő kisgyerek marad. „Majd elintézi anya, az apa, az állam, vagy a társadalom, vagy mindegy, hogy ki.”     

Végezetül szeretném kihangsúlyozni, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor az anya, a magzat, vagy mindkettő élete a tét, és valóban szükség van orvosi beavatkozásra, vagy akár császármetszésre. Istennek hála, hogy ma már vannak ilyen lehetőségek, és az orvosi technikákak köszönhetően életben tudnak maradni azok, akik valamilyen egészségügyi probléma miatt régen elképzelhető, hogy sérültek volna, vagy belehaltak volna a szülésbe. Ők, akik így élik meg a szülést, valóban CSÁSZÁRNŐK, és minden tiszteletem, együttérzésem az övék. 

Írásom gondolatébresztőnek szántam, hogy azok a nők, akiknek nincs egészségügyi problémája, és a magzatuknak sincs, adhassanak esélyt a természetes szülésnek, és ebben a kórházi személyzet is támogassa őket! Anyák, nők, asszonyok, merjetek szülni, és kiállni a jogaitokért! Legyetek képben, hogy zajlik egy szülés, mi az, ami szükséges, és mi az, ami nem, hogy ne kelljen pusztán az egészségügyi szakemberek elmondásaira hivatkozva sodródni az árral! Legyünk tudatosak! A mi szülésünk, a mi döntésünk! Merjünk dönteni! Másállapot a szülészeten!