Letegyem? Ne tegyem? - Életvitelszerű hordozás és önállóság

Nemrég érdekes levelet kaptam egy anyukától, aki részt vett a hordozós klubban. Azt mondta neki a gyermekgondozás körüli személyek egyike, hogy amikor ébren van, tegye le minél többet, hogy megtanuljon elleni/eljátszani magában, altatni ne nagyon altassa, hogy megtanuljon egyedül aludni, séták alkalmával pedig szoktassa a babakocsihoz. Joggal kérdezte ezért az édesanya, hogy hova férne bele a “napirendjükbe” a hordozás? 

A teljes videó itt

Ennek kapcsán nekem is eszembe jutottak első kisbabás napjaim. A rengeteg ellentmondó vélemény mellett eligazodni… Például, hogy meg kell-e tanulni a gyereknek egyedül aludni? Hozzá kell-e szoktatni a babakocsihoz, vagy nem? Jó-e az, hogy “magunkhoz” szoktatjuk a hordozással, vagy nem? Adjunk-e cumit, vagy sem? Lehet-e túletetni anyatejjel, vagy sem?  Jó-e, ha minden jelre mellre teszem, vagy sem?

Én már az első várandósságomban elolvastam egy könyvet, aminek hatására éreztem, hogy a kisbabámnak és nekem is akkor jó, ha magamon hordozom a hordozókendő ölelésében, és ő belélegezheti szabadon az illatomat, és hallhatja a szívverésemet. Elhittem, hogy nem ettől lesz anyámasszony katonája, és nem ettől nem lesz önálló. Elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy a nálunk sokkal ösztönösebb népek fele ennyire nem görcsölnek rá a baba körüli teendőkre. Nem próbálják a kisbabákat “tanítani” erre-arra, és nem várják el azt, ami evolúciósan sem elvárható egy magatehetetlen kis lénytől, hogy jól érezze magát “egyedül”, védtelenül.

Elhittem azt is, hogy az a legtöbb, amit tehetek a kisbabámért, ha magamat adom. Ha álmos, és aludni szeretne, akkor altatom, ha cicin szeretne megnyugodni, akkor hagyom, és nem pótolom önmagamat egy műanyagdarabbal, amit szintén szopizni kell. Elfogadtam, hogy a kisbabámnak nem feltétlenül jó kiszolgáltatottan, vízszintesen feküdni egy mozgó dobozban, amit babakocsinak hívunk, hanem sokkal jobb neki függőlegesen, a hátamon, “embermagasságból”, a testközelségben ismerkedni a világgal. 

Ráadásul az is feltűnt, hogy kisbabaként hétről-hétre minden változik. Amikor a más szülők végre megtanítják a kisbabájuknak, például, hogy hogyan kell egyedül aludni, akkor beindul a fogzás miatti nyugtalanság, és a mozgásfejlődés, amikor már nem akadály átjutni a szülők ágyába, és kezdhetjük az egészet elölről. Szóval szerintem teljesen fölösleges ezen görcsölni. Bizonyos dolgokra egész egyszerűen akkor lesz képes a gyermek, amikor idegrendszerileg érett lesz rá. 

Nemrég részt vettem az Első Magyar Babahordozó Konferencián, ahol 

Rosie Knowles, A miért fontos a babahordozás című könyv szerzője előadásában elhangzott, hogy a kisbaba agyában 1 millió idegi kapcsolat alakul ki másodpercenként, az alapján, hogy a szervájára (igényére, panaszára, sírására, jelzésére) milyen válasz érkezik. 

A letett csecsemőkben, akiknek a sírására nem érkezik válasz, a stressz hormonszint emelkedik meg, és bennük egész életükben magasabb tartományban marad, míg a korai kötődésben az oxytocin, a nyugalom, a szeretethormonja emelkedik meg, és áll be magasabb tartományokba. Rosie Knowles szerint ezért élete első hónapjaiban, éveiben bármennyi időre, bármilyen élethelyzetben, bármit is csinálunk tartsuk testközelben, magunkon, vagy a karjainkban a gyermekünket, és így szilárd talajon fog későbbiekben állni.

A másik gyakori érv, ami az életvitelszerű hordozás ellen fel szoktak hozni, az az, hogy ha folyton ránk van kötve a gyermek, akkor mitől fog beindulni a mozgásfejlődése. Az igazság viszont az, hogy a mozgásfejlődést az agykéreg irányítja, ezért a mozgásfejlődés háttere az idegrendszeri érés, és nem pedig az, hogy milyen sokat tettük le hasra, vagy hanyatt a kisbabát. Az idegrendszeri érés motorja pedig: az érintés, a mozgatás, a biztonság, és a stresszmentesség.
Ilyen szempontból pedig a hordozás, vagyis az érintés, a mozgatva levés, és biztonság hármasa a legjobb korai fejlesztés! 

És most jöjjenek a saját tapasztalataim. Közben az elsőszülött kisfiam már három éves lett, és most újra van kisbabám, akit nonstop hordozhatok. És hogy mi lett a most három éves, nonstop hordozott, szoptatott, együtt alvós kisfiamból? Egy magabiztos, önálló kisfiú, akinek a mozgásfejlődésében abszolút minden időben történt, ráadásul elképesztő egyensúlyérzékkel, és ügyességgel van megáldva. Másfél éves korától szobatiszta és pont azóta gyönyörűen beszél is. Nem egy aqyámasszonykatonája, az biztos. Úgyhogy én boldogan hordozom őket, mert ez nekem is, nekik is a legjobb. Örülök, hogy megoszthattam ezeket veletek. 

A mi napirendünk - 3 hónapos babával

Kisbabás szülőként mindig kérdezgetnek, főleg idősebbek, de néha saját anyatársaim is, sőt, a legutóbbi egy nap blogom után sokan kérdeztétek tőlem e-mailben, hogy van-e már a kisbabámnak napirendje? Ezért gondoltam, hogy így, videóban válaszolok nektek. Szigorúan saját tapasztalatok következnek. 

Teljes videó itt

Úgy gondolom, hogy régen, generációkkal korábban a napirendnek nagyon nagy jelentősége volt a gyereknevelésben. 

A napirendre szoktatásra dr.Spock óta mindenki úgy tekintett, mint valami rettenetes dologra. Szüleink idejében ugyanis még szigorú, óra szerinti napirendhez szoktatták a babákat: három-négy óránként mindig ugyanabban az időpontban evés, mindig ugyanakkor alvás, és ha netalán szegény baba kicsit korábban éhezett meg, akkor is ki kellett várni a következő etetési időpontot. 

Ezzel szemben Tracy Hogg (Suttogó) azt mondja, hogy a dolgok sorrendje számít. Az általa 4É módszernek elnevezett rendszer szerint az evés (Étkezés) után mindig játék (Ébrenlét) kell, hogy következzen, majd jöhet az alvás (Édes álom), és ekkor jut idő végre magunkra (Én). Ez a módszer az első hónapokban jól követhető, és kellőképpen rugalmas ahhoz, hogy az anyuka se vesszen el teljesen a teendők tengerében és a baba is jól érezze magát. Ha idő előtt megéhezne (pl. növekedési ugrás miatt), a játékidőben kedvére ehet, és nem következhet be az, hogy evés után elalszik, aztán felkel és megint éhes, de megint bealszik szopizás közben. Számára is jó, hogy az alvásidőre kifárad és kevesebb gond van az elaltatással, hiszen pontosan tudja, mikor kell elaludnia és már eléggé fáradt is akkorra.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem kényszerítek magunkra semmilyen napirendet. Már a nagyobbik kisfiammal sem tettem. Szerintem az igény szerinti szoptatás eleve kizárja a szigorú napirendet. Egyetlen fix időpontunk van, pontosabban egyetlen forgatókönyv biztos: az esti rutin. Vincét pontosan hétkor viszem fürdeni, majd szopizás, és legkésőbb fél nyolckor alszik, legtöbb esetben cicin elalszik, néha viszont kendőbe teszem. Amíg altatom Vincét, addig Bence vacsorázik apával, majd elmegyünk fürdeni, törekszem rá, hogy sokszor velem menjen, de ennek feltétele ugye, hogy Vince előbb elaludjon. Ha sikerül ez, akkor Bencét én tudom fürdetni, együtt fürdünk, aztán mese, szobi, és alvás. Ha jók vagyunk, akkor fél kilenckor alszik mindkét gyerek, és még egy kicsi időnk apával is van. Próbáltuk együtt fürdetni, és altatni is őket, de nem ment.

Nekünk ez vált be legjobban, így legalább egyel több olyan része is van a napnak, amikor csak Bencével foglalkozom, nekem fontosak ezek az idők. 

A nap többi része rugalmas, és egy dologra figyelek oda, ami nekem nagyon bevált. Ez nem más, mint a baba alvási ritmusa. Van egy nagyon jó kis táblázatom, amelyben benne van, hogy egy különböző életkorú baba mennyi órát bír ki ébren. És persze, ez ahogy idősödik a baba, úgy változik. Míg újszülöttkorkan maximum egy órát bír ébren, addig egy hét hónapos baba már akár négy órát is. Pl egy három hónapos baba, mint Vince 1,5-2 órát van ébren. És tényleg észrevehető, hogy 2 óra ébrenlét után már kezd nyűgösködni Vince. Ilyenkor bárhol vagyunk, otthon, vagy máshol, előkerül a kendő, és Vince már alszik is. Így jelenleg körülbelül 3-4-szer alszik egy nap, 30-90 percet egyszerre, pont, ahogy a tankönyvben meg van írva. 

Éjszaka egyelőre egyszer - maximum kétszer kel, de Bence után vannak emlékeim, hogy ez még bőven változni fog. Kelni pedig 6-7 óra körül szoktunk, attól függően, hogy Bence mikor kel, így éjszaka is megvan az ajánlott 11-12 óra alvása. 

Szopizni igény szerint szopizik, bárhol, bármikor, elaludni pedig napközben kendőben szokott, ha itthon vagyunk, akkor leteszem a kiságyba. Este pedig cicin alszik el, és éjjel is cicin alszik vissza.

Ez a fajta napirendnek alig nevezhető időbeosztás, és az, hogy bárhol, bármikor tud cicizni, illetve aludni, nekem hatalmas szabadságot ad. Bátran megyünk Bencével vagy épp Bence nélkül mindenhova, mert tudom, hogy közben a kicsinek is megadok mindent, amire szüksége van. Nem kell hazaszaladnunk, mert mondjuk a kicsinek enni kell, vagy azért mert aludnia kell. A kicsi alkalmazkodik hozzánk, ha mi is alkalmazkodunk hozzá, abban a pár dologban, amire egy ilyen pici babának szüksége van.